Budais Advent 2011

Nyomtatás

Budais Advent 2011–ben…

„Csak az érzület, a szótlanság,

a néma segítőkészség méltó;

Csak a figyelem, a karnyújtás,

a néma békesség az ekkorra való;

Advent van: többé tevő jósággal

Görnyedj a küszködő világ elé...”

A nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola közössége számára is kigyúltak Advent fényei november 27-én, az első vasárnapon. Az év végi vöröskeresztes tevékenységek is ebben a szellemiségben történtek:

Az őszi véradásunk karöltve intézménytársunk, a Korányi Frigyes Gimnázium tanulóival történt. A megjelent 59 diák és munkatárs büszkeségre okot adóan volt donor. (1. kép)

E tanévi házi biológia versenyünket, témája miatt a vöröskeresztesek szervezték meg: HIV -> AIDS. A két fordulós megmérettetés diákkoordinátora Kiss Dávid volt. Az írásbelire november 28-án került sor 26 tanuló részvételével. A szóbelire 6 diákot hívott be a zsűri közülük, akik előzetes 10 témából választhattak 15 perces szemléltetéssel kiegészített előadást. A 2. képen Kiss Tamara látható, a győztes, aki „A HIV átadás biológiája” című előadásával lett a legjobb. Az ajándékozáshoz a Megyei Vöröskereszt most is hozzá tudott járulni.

 

A városi „Idősek Otthonával” 25 éve tartjuk fenn kapcsolatunkat. Legutóbb a 10. c közgazdasági osztállyal kísértük el körükbe a Mikulást. Karácsonyfájukat is szeretnénk az idén szebbé tenni

 

December 10-én, szombaton a helyi Soó Rezső Környezetvédő Körrel együtt Tölgyfavédelem akcióban dolgoztunk. A közeli Harangod gubaccsal, araszolókkal fertőzött, lehullott faleveleit összegyűjtve égettük el néhány délkörüli órában.

Az októberben induló elsősegélynyújtó és kisdedápolói szakköröseink kitartóan találkoznak hetente egy-egy délután mostanában is.

A Megyei Vöröskereszt által szervezett gyűjtési, jótékonykodási akciónkban Nyíregyházán, hétvégi délutánokon rendszeresen részt vesznek diákjaink: november – decemberben 16 tanulónk segített önzetlenül. Példamutatóak.

A Budai N. A. Szakközépiskola Vöröskeresztes Körének eddigi 27 éves története nevezetes évéhez érkezik jövőre: 10. éves Bázisiskolai évfordulónk lesz. Reméljük adódik lehetőségünk, hogy e szép alkalmat is az eddigi hétköznapi sokszínűségünkkel „ünnepeljük”.

Tisztelettel és szeretettel kívánunk békésen szép ünnepet és egészségben, szerencsével megélt 2012-es esztendőt, Mindenkinek.

Kiss Dávid András diákelnök

Nagykálló, 2011. december 15.