A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei működése
Vöröskereszt a fiatalokért
A Magyar Vöröskereszt több évtizede foglalkozik a fiatalsággal. A vöröskeresztes tanárelnökök több általános és középiskola tanulóinak százait készítik fel elsősegélynyújtásra, csecsemőgondozásra, az egészséges életmódra, megismertetik a Magyar és a Nemzetközi Vöröskereszt történetét, alapelveit, értékeit és tevékenységét. A vöröskeresztes programok megvalósításában, legaktívabb megyénkben 9 általános és középiskola alkotja a Magyar Vöröskereszt Bázisiskola hálózatát. A képzéseken elsajátított ismeretekről és készségekről a fiatalok felmenő rendszerű versenyeken adnak számot.
Az ifjúsági véradószervező, elsősegélynyújtó, baleset-szimuláció, szociális csoportvezető, HIV/AIDS prevenciós, vöröskeresztes eszmeterjesztő képzések felkészítik a fiatalokat a Magyar Vöröskereszt szakmai programjaiba való bekapcsolódásra, és fontos szerepük van az önkéntesek utánpótlásában is.
Programok
Tavaly is megszerveztük a csecsemőgondozó és elsősegélynyújtó versenyeinket.
Rendszeresen tartottunk elsősegélynyújtó bemutatókat az általános iskolákban, pl. Piricsén, Ömbölyben és Nyíregyháza több általános iskolájában, valamint rendszeresen segítjük támogató partnerünk, az ABO Holding Zrt. nagyobb rendezvényeit elsősegélynyújtó szolgálat biztosításával.
Az ifjúsági vezetők és a tanárelnökök képzését minden évben megszervezzük. A tavalyi év elején általában közös értekezletet tartunk, amelyik már egyben felkészítő továbbképzés az aktuális évi versenyek megrendezéséhez. Az évente 2-3 alkalommal szervezett továbbképzéseken szó esik az embléma védelméről, ebben a fiatalok szerepéről, a bázisiskolák munkájáról, annak jelentőségéről, az eszme terjesztéséről, ezáltal a fiatalok szolidaritásra neveléséről, stb.
Ifjúsági képzések
A bázisiskolákban jelentős kortársképző tevékenység folyik, kiemelkedik közülük a Tiszavasvári, a nagykállói és a nyírbátori bázisiskola. Nyírbátorban baleseti szimulációval egybe kötött vöröskeresztes napot (Európai ES nap) szerveztünk 2008. november 07-én a bázisiskolában. A rendezvényen az iskola tanuló ifjúsága és meghívott vendégek vettek részt. Több iskolában megszerveztük a vöröskeresztes tisztasági versenyt, ahol a tanév kezdetétől kinevezett felelősök végzik az ellenőrző feladatokat.
Ifjúsági versenyek
A csecsemőgondozási tanfolyamok, és versenyek iránt újra kezd éledni az érdeklődés, hiszen 6 területi versenyen összesen 27 csapat adott számot tudásáról. Ekkora érdeklődés mellett megszerveztük a megyei versenyt gyermek és ifjúsági kategóriában egyaránt. A megyei versenyen első helyezett középiskolás és általános iskolás csapatot beneveztük az országos versenyre.
Egészségfejlesztés
Jelentős egészségfejlesztési tevékenységet végeznek önkénteseink a bázisiskolákban, ahol egészségnevelési napok, egészségnevelési hónap keretében szó esik a dohányzás és a drog káros hatásairól, az egészséges táplálkozásról, az AIDS elleni küzdelemről, a betegség megelőzéséről.
Kiemelkedő programok működtek Nyírbátorban a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában, Oktatási Centrum tagintézményében, Kisvárdán, a város főterén az egészségvédelmi és környezetvédelmi akcióban, a fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnáziumban legtisztább tanterem címért verseny.
A kocsordi bázisiskolánkban fogászati vetélkedő és saláta délutánok megszervezése.
Területi szervezeteink rendszeresen részt vesznek a hozzájuk tartozó települések hagyományőrző rendezvényein, ahol egészségügyi TOTOK-kal, vérnyomásméréssel, vércukor és koleszterinszint méréssel foglalkoznak, ezáltal tájékoztatják a vizsgálatot kérőket aktuális egészségi állapotukról.
Részvétel környezetvédelmi tevékenységben
Környezetvédelmi tevékenységünk továbbra is az ifjúsági és a lakóterületi alapszervezetek esetében látványos. Iskolai szervezeteink rendszeresen részt vesznek lomtalanítási akciókban, ilyen például a kocsordi, tiszavasvári, záhonyi, nyírbátori, vásárosnaményi bázisiskoláink, tavaszi virágosítási, környezetszépítési akciókban. Fehérgyarmat város önkormányzata a madarak, fák napján szemétgyűjtési akciót szervezett a lakosság, illetve az iskolák számára, szervezésünkben önkénteseink és ifjú vöröskeresztesei aktívan részt vettek a programban.
Az ifjúsági vöröskeresztes szervezeteink részt vesznek takarítási és papírgyűjtési akciókban is.
Elsősegélynyújtás
Az elsősegélynyújtó versenyek iránti érdeklődés töretlen. 2009-ban 45 csapat vett részt a területi versenyeken. A területi versenyeken többnyire mindig ugyanazok az iskolák vesznek részt évek óta. A versenyeken való részvételt meghatározza a felkészítő pedagógus és mentő szakember személyisége és az iskolai vöröskeresztes csoport aktivitása. Köszönetet érdemelnek a versenyekre történő felkészítésben résztvevő tanárelnökök, védőnők, mentősök, akik önkéntes munkában végzik ezt a tevékenységet.
Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat
Észak-alföldi Régió szolgálati ideje: 2009. július 28. - augusztus 6.
A megyéből 19 fő teljesített szolgálatot.
Ez egy önkéntes program, amin az ország összes megyéjéből az ifjak anyagi juttatások nélkül felajánlják elsősegélynyújtó tudásukat. A szolgálat egy hetes turnusokban történik. A parton (szolgálatban) kettesével vannak beosztva, 18 életév alatti 18 életév felettivel kerülhet szolgálatba. A szolgálatért ellátást biztosítanak; szállás, útiköltség; napi háromszori étkezés.
A szolgálat egyik alapfeltétele, hogy az egyén tudja az elsősegélynyújtást, ajánlatos, ha van papírja az elsősegélynyújtásról, vagy volt már megyei, avagy országos elsősegélynyújtó versenyen. A másik feltétel az, hogy az egyén töltse be a 16. életévét, ezen, kor alattiak nem léphetnek szolgálatba. Az elsősegélynyújtókra kötnek baleset, illetve felelősség biztosítást is.
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Szabolcs – Szatmár – Bereg Megye Szervezetének Tagjai
Nyíregyháza:
Területi ifjúsági tanácselnök jelölt: Greksza Alex
Iskola: Nagykállói Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, Budai Nagy Antal Szakközépiskola Intézményegység
Területi ifjúsági tanácstagjelölt: Mocsár Tibor
Iskola: Nagykállói Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, Budai Nagy Antal Szakközépiskola Intézményegység
Területi ifjúsági tanácstagjelölt: Sovány Gergő
Iskola: Nagykállói Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, Budai Nagy Antal Szakközépiskola Intézményegység
Záhony:
Területi ifjúsági tanácselnök: Balogh Erzsébet
Iskola: Általános Művelődési Központ Mándok
Területi ifjúsági tanács tag: Megyei Ifjúsági tag: Kovács Erzsébet
Iskola: Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium, és Dr. Béres József Kollégium
Területi ifjúsági tanács tag: Kövér Gábor
Iskola: Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium, és Dr. Béres József Kollégium
Területi ifjúsági tanács tag: Feigel virág
Iskola: Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium, és Dr. Béres József Kollégium
Területi ifjúsági tanács tag: Kovács Bettina
Iskola: Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium, és Dr. Béres József Kollégium
Fehérgyarmat:
Területi ifjúsági tanácselnök: Horváth Alexandra
Iskola: Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat
Területi ifjúsági tanács tag: Török Nikolett
Iskola: Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat
Területi ifjúsági tanács tag: Hering Fruzsina
Iskola: Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat
Tiszavasvári:
Területi ifjúsági tanács elnök: Béres Eszter
Iskola: -
Területi ifjúsági tanács tag: Adorján Szilvia
Iskola: -
Területi ifjúsági tanács tag: Kulcsár Tímea
Iskola: Váci Mihály Gimnázium
Vásárosnamény:
Területi ifjúsági tanácselnök: Baráth Lívia
Iskola: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény
Területi ifjúsági tanács tag: Kósa Imola
Iskola: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény
Területi ifjúsági tanács tag: Rózsa Paula
Iskola: II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Vásárosnamény
Kisvárda:
Területi ifjúsági tanácselnök: Szikszai Alexandra
Iskola neve: Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Mátészalka:
Területi ifjúsági tanácselnök: Magos Cintia
Iskola: Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
Nyírbátor:
Területi ifjúsági tanácselnök: Iván Csilla
Iskola: Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Fáyi Úti Intézményegység
Területi ifjúsági tanács tag: Vincze Ágnes
Iskola: Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Édesanyák úti Intézményegység
Területi ifjúsági tanács tag: Lazók Szabina
Iskola: Nyírbátori Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zrínyi úti Intézményegység








